2014. júl 18.

its a mans world...

írta: LittleSloth
its a mans world...

Emlékszem mikor kicsi voltam még, néztem a narancsvidéket, a spinédzsereket és a Sex és New Yorkot és vártam, hogy majd megnövök és én is szép babakék cabriót vezetek majd, a lábamon designer magassarkú és majd a Harvardra járok, és biztos nagyon sikeres és szép és boldog leszek. Mert hát a filmekben mindig így van. És vártam. Türelmesen vártam, hogy megnőjek és beigazolódjon mindaz a sok szép és jó amivel kecsegtettek, ami majd vár rám ha belépek a nagybetűs életbe. Mert most még kicsi vagyok, de ha majd nekem is lesz szavazati jogom és már mindent lehet, na akkor majd jön a tejjel mézzel folyó kánaán és akkor már semmi sem állhat az utamba. Gimiben például annyi erőt és tettvágyat éreztem magamban, hogy puszta kézzel átmentem volna a betonfalon, azt hittem én váltom meg majd a világot, én adok enni a szegényeknek, én leszek az első női miniszterelnök és majd csak figyeljetek, mert én tudom a frankót, hogy hogy lehetne ezt az egészet jobban csinálni. Aztán ahogy vártam, hogy végre önálló legyek szépen lassan, kihunyt a tűz.

Mert azt kellett látnom mindenfelé, hogy ha megfeszülök is ez akkor is egy férfi-világ. Férfiak irányítják és ők írják a szabályokat. Hiába érzem úgy, hogy semmivel nem vagyok kevesebb mint egy férfi, ők csak lenézően mosolyognak és megsimogatják a kis buksidat, hogy ügyes voltál cuncimókus, na szaladj vissza játszani a többiekhez. Egy férfi sosem fog téged egyenrangú partnernek vagy társnak tekinteni. Erről jobb ha most leteszel. Beszélhetsz 5 nyelven, lehet 3 diplomád, de rád akkor is azokat a feladatokat bízzák amire egy csimpánzt is betanítanának ha lenne rá idejük és költséghatékonyabbnak bizonyulna. Azokon a megbeszéléseken ahol milliárdokkal dobálóznak és a cég jövőjét határozzák meg, na ott te sose leszel bent, hacsak nem annyira hogy bevidd nekik a kávét. Csinálhatod a kimutatásokat, gyárthatod szorgosan a grafikonokat, esetleg a sales vagy a marketing osztályon elférsz, a lényeg hogy te ne akarj változtatni semmin. Kövesd a már bevált módszert, legyél pontos és precíz. Ahova kurázsi kell és taktikai érzék, merészség, józan ész oda férfit raknak és ki is dobják a kis procentjét a buliból. Te annyira számíthatsz, hogy megbámulják a segged a kis decens ceruzaszoknyádban és megdicsérnek, hogy Katika ma milyen csinos vagy! Lehetsz jó a szakterületeden és stop. De igazából sosem vesznek komolyan. Neked mi az első gondolatod ha meglátsz egy nőt egy drága autóban? Az hogy apuci vette neki, vagy teltházon lévő palija. Senkinek nem jut eszébe, hogy ezért ő küzdött meg. És ha látsz egy magas pozícióban lévő csinos nőt? Hát valaki odatolta. Apuci vagy papamaci  felhúzott neki egy céget, és berakta valami hangzatos pozícióba, mondjuk "Kreatív Igazgatónak", hadd írja ki fészbúkra a régi osztálytársaknak, hadd irigykedjenek, csináltasson szép névjegykártyát és dagadó mellel hadd osztogassa, addig is lefoglalja magát, elmókolgat és nem lóg a nyakamon.

Mert minden nőt arra használnak amire való. Vagy egy kis sablon a fejükben amit eléd tartanak és ahova belepasszolsz oda már be is skatulyáztak. Ha kis szende vagy ártatlan és gondoskodó akkor pont jó leszel feleségnek. Aztán ha az első poronty után kicsit megereszkedett a segged, akkor jöhet feszes seggű Zsuzsika a HR gyakornok, akit majd jól gerincre vágok a csapatépítőn,és előadom neki, hogy otthon nincs szex és amúgy is mindjárt elköltözöm, mert Zsuzsika magányos és kétségbeesett és el akarja hinni, agya meg nem sok van könnyű megmalmozni. Elmondani úgyse fogja senkinek, mert félti a kis szaros munkáját. De hát tudjátok srácok hogy van ez. Hiába a kedvenc kajád a töltött paprika, ha minden nap azt eszed egy idő után megunod. Akkor kell egy kicsit mást is enni, fő a változatos étrend, hogy utána megint kívánd. Ahogy a mondás tartja, még a legjobb nőt is unja valaki baszni. Meg hát ez csak testi szükséglet, azért járok kurvázni, az olyan mintha pornót néznék és kiverném, jobb mint az érzelmi megcsalás. Nem? Úgyis mindenki ezt csinálja, aki nem az hazudik. Terikének meg amiről nem tud az nem fáj. És különben is Terike csak fogja be a száját amilyen jó dolga van. Most kapott szemhéjfelvarrást meg egy új bömbit, dolgoznia nem kell, csak egész nap otthon mereszti a seggét, vigyáz a gyerekekre meg főzőcskézik. Arany élete van. Én emeltem ki a szarból, nekem köszönhet mindent, legyen kurva hálás. Otthon alszom esténként, viszem a kölyköket állatkertbe hétvégén, mit akar még? Amit ezen kívül csinálok az rám tartozik, mindenkinek kell a magánszféra.

Na ez az amitől hányok. Nesze neked erősebbik nem. Mert ti vagyok a józanabbak akikben van kitartás és gerinc. Hiszen aaaaz asszony ingataaag úgy hajlik mint a náád. De az hogy lehet, hogy a nők összezárva tudják tartani  a lábukat, nektek meg nem sikerül a nadrágban tartani a kukacot? Persze vannak féreg nők akikre ez nem igaz. Őket nem is sorolnám a nők közé. Egy nő attól nő, hogy van tartása, tud nemet mondani és megvan a magához való esze. Az aki egy koktélért leszop bárkit a dokk parkolójában, az egy önbizalom hiányos lelkinyomorék, aki miatt többek között itt tartunk ahol. Hogy várjuk el a férfiaktól, hogy tiszteljenek és hűségesek legyenek, amikor mi nők egymást szúrjuk hátba és nincs bennünk összetartás? Nem érzed át a másik helyzetét. Nem vállalsz felelősséget. Empátia hölgyeim. Tudod hogy a palinak akivel most kavarsz van felesége és két gyereke, de téged az érdekel hogy 2 hónapja nincs pasid és már hiányzik az izgalom az életedből. Na bumm. Ő csalja meg a feleségét, neki kell elszámolni a lelkiismeretével nem nekem. Ha nem velem hát megcsalja mással. Akkor már inkább velem, mert baszatlan vagyok és tetszik is. Meg tuti valami házisárkány a nő ahogy hallottam, ha az emberre nem főznek otthon jól, akkor bizony étterembe megy, és akkor a nő magára vessen. Nekem akárhányszor ajánlatot tett egy nős ember, az első reakcióm volt hogy úgy elküldtem a búsba hogy csak pislogott. Aztán felvázoltam neki, hogy amúgy szerinted ha én lennék a feleséged nekem, hogy esne amit most csinálsz? Hogy eljöttél otthonról 100 km-re, ő otthon neveli a 3 gyereket amit közösen vállaltatok, te meg épp engem egy 21 éves kis irodista lányt fűzögetsz a szar levágós habiszti dumáddal? Ha tényleg váltok, nem zavar ha most felhívom és megkérdezem tőle, hogy részéről oké-e ha lefekszem veled mert te nagyon szeretnéd?  Egyből csönd lett. Aztán két év múlva egy céges partin, miután az 50. ostromát vertem vissza ennek a bizonyos illetőnek, kicsit ittasan rám nézett és azt mondta. Hallod, te vagy az első nő az életemben akit tisztelek, neked van tartásod, te vagy első akit nem tudok megkapni. Persze most is őrülten kívánlak, de tudom hogy soha nem fogod beadni a derekad, mert ha kimondtál valamit tartod magad hozzá, és ez nagyon ritka.

Szóval egy két jó tanács és alap etikett nők számára. Amiről úgy vélem ha mindenki tartaná magát hozzá, kicsit jobb lenne a világ. Ha nem is jobb de kevésbé stresszes mindannyiunknak. Én mióta az eszemet tudom tartom magam hozzá, nekem ez természetes. Ha olyan férfiak társaságában vagy, akik házasok, párkapcsolatban élnek, akár ott van mellettük a párjuk akár nincs, csavard le a szexuális kisugárzásodat nullára. Én például ha ott van velünk a barátnőm párja, nem pucsítva hajolok le, nem rakom ki a dekoltázsom sőt, igyekszem minél otrombábban viselkedni, hogy nagyobb legyen a kontraszt a barátnőm és köztem az ő javára. Nem fogok odamenni hozzájuk kisminkelve magassarkúban és dobálni magam, mikor a barátnőm épp macinaciban nézi a szombati matinét. Minek? Ezt sosem értettem. Tiszteletlenség és felesleges. Például mikor a barátommal elmegyünk a baráti társaságával és odajön egy lány aki pontosan látja hogy mindenki mellett ott ül asszonypajtás, és magas C-n nevetgél, dobálja a haját, vonul és előadja a végzet asszonyát, akkor az kb olyan értelmetlen, mintha én az erdőben sütögetném a kis nyulamat amit meglőttem és megnyúztam és a bokrok közül valaki elkezdene tüzelni a kajámra, hogy piú piú én lőttem az enyém! Néznék rá hogy normális vagy? Ezzel annyit érsz el hogy ha tovább folytatod asszonypajtás kivisz a teraszra és kapsz egy atyai pofont, hogy helyre rázódjon a csöppnyi kis agyad. Illetve a pali akinek kelleted magad se lesz vevő a flörtölésedre, hidd el hogy nem fogja rád vetni magát miközben az asszony kezét fogja, teljesen felesleges feszültséget gerjesztesz. És neked tényleg kéne egy olyan ember akinek ennyi elég hogy dobja a párkapcsolatát? Ebül szerzett jószág ebül vész el, tartja a közmondás és ez erre különösen igaz. Sok ilyet láttam már. A nő azt hitte Ő Colombus. Majd ő betöri a vad mustangot, majd ő megszelídíti az oroszlánt, és felfedezi az új kontinenst. Ő lesz az első akinek sikerül , mert ő különleges. Pfff. Faszt. Akit ennyire a farka és az érzelmei vezérelnek az sosem lesz képes a hűségre, sosem szorítja össze a fogát, sosem áll ellen a kísértésnek. Az rád is rád un és nem tudod lekötni a figyelmét hosszútávon. Így megy ez..

 

Szólj hozzá