Egy ideje eltűntem. Bár nem hiszem, hogy lennének visszatérő olvasóim, akik hiányoltak volna. Ha mégis csak lenne ilyen, akkor ezer bocsánat. Az indok nem más, minthogy elköltöztünk, és elkezdtem az egyetemet. Levelezőn, meló mellett. Mondjuk, pont úgy hiányzott ez most nekem, mint egy nagy gennyes fekély a hátam közepére, de sebaj, kibekkeljük valahogy. Eddig azt hittem meg tudom úszni ezt az egyetem kérdést, de úgy néz ki nem sikerült. Idáig úgy voltam vele, mivel manapság már minden lolka-bolkának van valami egyetemi végzettsége, de munkatapasztalata zéró, ezért én arra mentem rá, hogy jó legyek a munkámban. Így mikor interjúztattak, mindig engem választottak és nem a frissen végzett egyetemistákat, mert én úgy tudtam oda menni, hogy kérem szépen én ezeket tudom,X éve ezt csinálom. Bár nekik papírjuk volt róla, hogy elméletben tudják, de én meg a gyakorlati oldalában voltam jó és a munkaadónak az a lényeg, hogy olyan ember csinálja, aki ért hozzá. Viszont most megszoptam a harcifaszt.

Eddig hozzászoktam, hogy mivel ügyesen csinálom a dolgaimat, idővel a vezetőség elkezd előrébb tolni, mert látják, hogy több van bennem. Most például volt egy megüresedett pozíció, és beoldalaztam az illetékest, hogy érdekelne a lehetőség. Ámde hiába voltam otthon mindenben, ami a feladatkörben le volt írva, közölték, hogy ez a pozíció felsőfokú végzettséghez van kötve. Gondoltam anyátok picsáját azt. De jófej volt a főnök, leült velem és azt mondta, ezt a pozit most másnak adják, de nézzek ki egy egyetemet, iratkozzak be és ők kifizetik a tandíjamat.

Ami egyrészről nagyon korrekt dolog és hálás vagyok érte, mert nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség, másrészről még 3 és fél évig, péntek- szombat suli, és a vasárnapom marad a pihenésre, háztartásra, edzésre, családlátogatásra és közös programokra. Ami leginkább úgy néz ki, hogy felkelek, leedzek, megebédelek és délután elkezdek, mosni, teregetni, vasalni, porszívózni, port törölni, mosogatni éééés már vége is a napnak és lófaszt se pihentem. Ráadásul, ha jól sejtem most egy pár évig ne nagyon reménykedjek fizetésemelésben, mivel félévente kicsengetnek rám 220-at.

Ami a nagyobbik gond, az az hogy mivel 6 éve nem tanultam semmit, és 6+8-at is számológéppel adtam össze, ezért újra át kell majd néznem az érettségi és a középsuli tananyagát, mivel arra építkeznének, csak hogy nekem ezek az alapok már szétrohadtak csöppet. Ja és időközben kaptam egy kis ultimátumot a drágámtól. Döntsem el, hogy az elkövetkezendő 2 éven belül akarok-e neki szülni vagy sem. Mert ha nem, akkor ne húzzuk tovább egymás idejét, mert neki kell a gyerek. Érted. Neki KELL a gyerek. Ő már 30 éves. Nem akar 50 évesen focizni a gyerekével. Ne vegyem el tőle a lehetőséget, hogy utódot nemzzen.

Akarok-e majd gyereket? Igen, bizonyára. De nem most. Láttam, mit tett anyámmal a 3 gyerek. Az egész életét úgy élte, hogy nekünk rendelte alá magát, és itt van, ősz hajjal úgy, hogy semmit nem tudott megvalósítani abból, amit tervezett. Mert mióta megszületett az első gyerek, és főleg mióta egyedül nevel minket, azóta semmi más nem volt fontos, csak hogy be tudja fizetni a számlákat, és legyen cipő a lábunkon. Mert ha gyereked van, már nem tudsz ugrálni, munkahelyet váltani egyik percről a másikra. Már mindennél fontosabb a stabilitás, a kiszámíthatóság, a biztonság. De taposod tovább a mókuskereket, hátha a gyereked majd többre viszi, hátha neki majd jobb lesz.

Akárhogy is nézem, 2 kimenetele van a dolognak. Az első verzió, hogy együtt maradunk életünk végéig, mint egy boldog család. Ami abból a szempontból jó, hogy biztos nagyon szeretné a családját, de kérdezem én, ha eddig 2 havonta volt szex, akkor egy szülés után, mikor én leszek az „anyuci” és egy dinnyényi gyerek jött ki a vaginámon, és összeszakadt a seggem a puncimmal és lóg a mellem a szoptatástól, mennyi lesz? Évente egy? Lassan 3 éve vagyunk együtt, és tudod mennyit csókolóztunk eddig összesen? 1 azaz 1 alkalommal közel 3 évvel ezelőtt. Azóta maximum szájra puszi van, de az is úgy, hogy fintorog közben, mert ő ezt nem szereti. Tényleg be akarom betonozni magam ebbe a kapcsolatba életem végéig egy gyerekkel?

A második verzió, hogy időközben ráeszmélek, hogy nekem is egy életem van, és nem akarom így leélni, és dobbantok. Na ez az amit nem tudnék megtenni. Már többször közölte, hogy ilyen esetben a gyerek az marad. Sajnos tudom, milyen pszichopata és hogy ha úgy hagynám el, hogy már gyerekünk is van, lekaszabolna a picsába. Talán még a családomat is. Láttam már milyen, amikor bekattan és sajnos egy ilyen dolog megviselné annyira érzelmileg, hogy elveszítse az amúgy is elég ingatag önkontrollját. Ő tipikusan az az ember, akit mutatnak a hírekben, hogy baltával kiirtotta a családját, aztán fejbe lőtte magát. Szörnyű ezt így leírni a saját barátomról, akit szeretek, de ha elfogulatlan akarok lenni vele szemben, akkor sajnos igenis fennáll ez a lehetőség. Sokszor viccelődik ilyesmivel, hogy majd elás egy tuja alá. Vagy, hogy ha nincs holttest nincs gyilkosság. És részletezi, milyen agyafúrt módokon tudna megszabadulni a majdani holttestemtől, és hogy még az anyukámat is látogatná és vigasztalná, hogy elterelje magáról a gyanút. Egy szó mint száz, minden viccnek a fele igaz, és én ezt így ezekkel a kondíciókkal nem vagyok hajlandó bevállalni. Írom ezt miközben épp az új közös kis otthonunkat rendezem be, én se vagyok normális…..