Nagyon ijesztő időről-időre ráeszmélni, hogy mennyit torzult a személyiségem pár év alatt. Ezzel mindig akkor szembesülök, mikor összefutok véletlenül, egy-egy rég nem látott jó baráttal. És látom rajtuk, hogy ők egy egészem más lányra emlékeztek és most itt áll velük szemben egy vadidegen. Egy olyan nő, akiben már semmi sincs meg a régi, önfeledt, impulzív, laza és bohém lányból aki volt. Már nem tudok nevetni a régi vicceken. Nem lázadok éppen semmi ellen. Nem áll szándékomban megváltani a világot. Nincsenek hatalmas elérhetetlen álmaim. És valószínűleg nem fogom egy hátizsákkal körbecsövelni Európát. Már sokkal fontosabb a kis kényelmem. Látom rajtuk a csalódottságot egy-egy reakcióm vagy válaszom kapcsán. Hogy nem erre számítottak. Hogy leírtak. Már nem vagyok érdekes többé. Már én sem tartom magam annak.

Úgyhogy nem tudom megjátszani, hogy még mindig lázba hoz egy ütős gitárszóló vagy, hogy felháborodom bármilyen belpolitikai eseményen. Már leszarom. Már nem érdekel a filozófia és nagy eszmék. Már nem érdekel semmi csak a pénz. A sok pénz és a még több. Régen mélységesen szántam az ilyen embereket, mint amilyenné váltam. Gyűjtögetni az anyagi javakat egy életen át, amit aztán úgyse tudsz magaddal vinni sehová, mikor a földbe raknak. A pénzed nem gondoskodik rólad, ha beteg vagy, és nem fogsz vele emlékeket idézni a verandán, ha megöregszel. Viszont sajnos mindenhez kell.

Ennyi idősen már nem buli, leülni a játszótéren egy padra, egy 990 Forintos BB pezsgővel. Már nem buli kimenni a Margitszigetre egy hátitáskányi dobozos sopronival amit összedobtatok és kiülni a rakpartra dumálni. Most már a belvárosba mész be puccos helyre, koktélozni, és taxival közlekedsz, mert a csöves és hányás szagú éjszakai járat derogál. Szóval egy ilyen kis kiruccanás 20 ropinál kezdődik és akkor még be se rúgtál alaposan.

Vicces belegondolni, hogy az elején hogy indult ez a kapcsolat. Én meg a hatalmas nagy elveim. A második randinkon szóba jött, hogy ugyan van jogsim, de mióta letettem kb másfél éve azóta nem vezettem, így szépen lassan kijövök a gyakorlatból. Merthogy ugyebár a családunkban nincs kocsi. Anyu egyedül nevelt minket és neki nem volt jogsija. Azonnal félreállt és helyet cseréltünk. Hazafelé én vezettem. Majd mikor kiszálltunk a kezembe nyomta a kulcsot, hogy tessék a tiéd. Én csak pislogtam és zavartan nevettem, hogy na persze, hagyjál már békén és visszaadtam. Nem értettem, hogy miért adná oda bárki is az autóját egy embernek, akit egy hónapja ismer és még csak nem is járnak. Azóta már tudom, hogy ő ilyen. Ha csak egy szaros nadrágja lenne és valamelyik barátjának nagyobb szüksége lenne rá, zokszó nélkül levenné és odaadná, majd teljes nyugalommal egy szál pöcsben hazasétálna.

Tehát a kapcsolatunk elején, én a hatalmas feminista eszméimmel felvértezve, mivel hittem a két nem közötti egyenlőségben és a közös tehervállalásban, folyton mindennek ki akartam fizetni a felét, állandóan bele akartam adni a benzinpénzbe és soha nem fogadtam el semmi nagy értékű dolgot. Pénzt meg aztán pláne nem. Mi vagyok én kurva? Van rendes állásom, dolgozom, majd én megveszem magamnak ami kell. Például mikor felajánlotta, hogy ha egyetemre akarok menni, fizeti a tandíjamat. Belevágtam a pofájába, hogy semmi sincs ingyen, és köszi de én nem akarok tartozni senkinek. Nem lenne jó érzés. Nem bírná el az egóm. Persze ő meg régi vágású gyerek. Szerinte a férfi a családfő, ő keresi a pénzt, ő fizet. Pont. Nem tűrt ellenvetést. Soha nem engedett fizetni, így a sokadik parttalan vitánk után feladtam és azzal nyugtattam magam, hogy mivel ő jobban keres mint én, ezért mialatt nekem egy éttermi számlát kifizetni nagyjából egy heti kajapénzem, neki kb. annyi mintha lemenne a boltba egy túrórudiért.

Szóval hátradőltem és élveztem. Beletörődtem, hogy ő fizeti a számlákat, még az én telefonszámlámat is és kötelezőmet is, hogy ő fizeti a mozit, az éttermet, a nyaralásokat, a fogorvosomat, a ruháimat és végül megértük azt is, hogy már a költőpénzem is, ha megyek valahova. De bebizonyosodott, hogy tényleg semmi sincs ingyen. Már mikor az exéről kérdeztem és fröcsögve ecsetelte, hogy a csaj MINDENT NEKI KÖSZÖNHETETT, a fogkeféjétől az utolsó zokniáig, már akkor tudtam, hogy ezt valószínűleg én is meg fogom kapni, ha szétmegyünk. Mert apránként megvett kilóra. És most már az övé vagyok. „Oda köt a hála”. Tudja, hogy ezek után nem lesz pofám megcsalni vagy elhagyni. Akkor se ha hónapokig nincs szex. Akkor se ha soha nem dicsér meg, csak kritizál és rombolja az önbecsülésem. Ha többé nem érzem magam nőnek mellette. Ha kicsit pityergek a kocsimban, mert boldogtalan vagyok. Hozzám vág egy kis zsebpénzt és minden meg van oldva. Nem hisztizek, nem kérdezősködöm, veszek magamnak egy két csecsebecsét, lefoglalom magam és elfordítom a fejem. Neki nem kell üres lakásra hazajönni, nekem nem kell többet megnéznem a boltban, hogy a 190 vagy 210 Forintos tejet vegyem. Hozzászoktatott egy életszínvonalhoz, amit nélküle nem tudok fenntartani. Sakk matt. Akik nem látnak bele a kapcsolatunkba, irigykednek rám. Milyen jó nekem. Meghagyom őket ebben a hitben. Végül is már csak ez maradt nekem. A látszat és a külsőségek…