2014. aug 12.

Köz(öny)össégi média..

írta: LittleSloth
Köz(öny)össégi média..

Ez a blog valószínűleg sosem lesz túl népszerű vagy olvasott. Nincs benne semmi olyan, amit a népek előszeretettel megosztanak. Semmi napi 50 pozitív gondolat, vagy a Dalai Láma üzente, semmi olyan életbölcsesség, amit egy haldokló üzen a fiataloknak, nincsenek cuki kiskutyák és babák. Csak az én saját belső kis vívódásaim és harcaim. A saját démonjaim, amikkel küzdök. Néhány kellemetlen téma boncolgatása, amivel az emberek nem szívesen vállalnak sorsközösséget. Ha írna egy blog bejegyzést egy férfi arról, hogy minden este álló farokkal alszik el a barátnője mellett, akivel havonta egyszer van szex és aki akkor is úgy tesz, mintha a fogát húznák és kurva nagy szívességet tenne vele, ki osztaná meg? Sokan éreznék úgy, hogy szívemből szólsz testvér, én is a fürdőben verem ki, de sosem vállalnák fel a nagyvilág előtt. Ki osztaná meg az ismerőseivel ezt? Hogy a családi élete nem csak arról szól, hogy este hatalmas boldogság közepette megfürdeti a babaszagú lurkót, és a kandalló előtt összebújva nézik a szerencsekereket? Ki szúrna be facebookra egy olyan posztot az ömlengő, álságos, cukormázas és kurvára hamis posztok közé, hogy bassza meg nem vagyok jól? Ahol mindenki másnak akarja láttatni magát, mint ami? És nem is csak árnyalatnyival, hanem teljesen az ellenkezőjének?

A már több éve szingli és elkeseredetten társra vadászó nők, mindennap kitesznek egy idézetet arról hogy majd a sors rendezi, és amúgy is nem kár azért ha valaki kilép az életedből, és hogy nem arról van szó hogy nem kellesz senkinek, hanem végtelen sok lehetőséged van, mert bárkié lehetsz. Néha kiposztolnak egy képet, hogy az egy szem barátnőjükkel és az anyukájukkal elmentek a budai sörfesztiválra vagy valami hasonló. És milyen kurva jól érzik magukat nők között, holott látod a fejükön az erőlködést. Hogy megfeszülnek, hogy egy olyan képet fessenek magukról a már házas régi osztálytársaknak, hogy bizony köszönik szépen ők férfi nélkül is nagyon jól mulatnak. Függetlennek lenni király. De két kedves bókért és egy jó szóért ölni tudnának, ha férfi szájából jönne.

És ott vannak a csórók. Akik képesek lefényképezni, hogy most kaptak egy airmaxet és kitenni. ( Tudod, hogy vateráról rendelte és kínai utánzat, de nem baj) Vagy drága kocsikkal pózolnak, ami nem is az övék. Vagy lefényképeznek egy üveg jack danielst, meg egy bols vodkát, hogy „indulhat a buli”. Minek? Ez most komoly? Akinek tényleg sok van, az nem mutatja. Nem hiányzik neki egy vagyonosodási vizsgálat a nyakába. És annak nem olyan jelentős momentum az életében, hogy elköltött 4500 Forintot egy üveg piára, hogy ezt meg is ossza a nagyvilággal.

Vannak az újgazdag prolik. Úgy fényképezik magukat a bömbiben a bal eggyen, hogy a kormányon a márkajelzés mindenképpen látsszon. Nem baj, ha lelóg a fél feje. Látszódjon a képen, hogy az egy BMW. Ha szelfit nyomatsz, látszódjon a pólódon a kis krokodil. Ez különösen fontos. Az összes kép és bejegyzés az összes közösségi portálon, izzadtságszagú és érződik rajta az erőlködés, hogy a célod ezzel egy rejtett tartalom megosztása. Sugallni valamit. Nem az, hogy felhőtlenül jól érzed magad a barátaiddal valahol, hanem hogy becsekkolj onnan, lássák, hogy drága hely és sokat költöttél. Aki tényleg felhőtlenül szórakozik a barátaival, nem veszi elő a telefonját, hogy bejelentkezzen, és nem kéri meg őket két vicces anekdota közepén, hogy húzódjanak mellé úgy, hogy az étterem cégére látszódjon a háttérben és lőhessen egy képet. Nem azért örökítetted meg a pillanatot, hogy később azt visszanézzétek a barátaiddal 5 év múlva, mert nem a gépedre mentetted le egy mappába, hanem egy raklapfasznyi vadidegennel osztottad meg, hogy kivívd az irigykedésüket.

Én ebbe a versenybe nem kívánok beszállni. Nem hiányzik, hogy az állambácsi évekre visszamenőleg le tudja követni, mikor, hol és kikkel voltam, hogy mit ettem ebédre, és milyen formájút szartam reggel. Úgy, hogy önként és dalolva szolgáltattam adatot magamról, mindezt egy kis önigazolásért és pár lájkért. Ügyesen kitalálták.

Azért jó blogot írni, mert anonym. Kiírhatom egy részét annak a végtelen monológnak, ami a fejemben zajlik. Mindezt cenzúra nélkül. Az hiszem, ez lenne az, ami közelebb vinné az embereket egymáshoz. Néha úgy belehallgatnék mások fejébe.. Hogy vajon nekik is ennyi minden van a fejükben nap közben? A közösségi média ahelyett, hogy közösséget építene, inkább bomlasztja azt. Mert a külsőségekre épít. Azt hiszem, ez lenne a legjobb formája annak, hogy közelebb kerüljünk az emberekhez. Ha mindenki írna egy blogot, névtelenül. Hamar rájönnénk, hogy egy 60 éves néni, egy középkorú elvált nő, egy kamasz fiú, egy 50-es családapa milyen problémákkal küzd. Hogy mennyi közös van bennünk. Hogy mások is elbizonytalanodnak néha. Hogy nekik is vannak kétségeik, azt illetően, hogy helyes ösvényen járnak-e, még akkor is, ha a külvilág felé magabiztosnak mutatják magukat. De ha elolvasnád, hogy este mikor számot vetnek az életükkel mire jutnak, meglepődnél. És kicsit közelebb éreznéd magad másokhoz. Rájönnél, hogy hasonlóak a gondolataink. Azonosak a félelmeink. Ezzel lehetne fejleszteni az empátiát az emberekben. Hogy képes legyél beleérezni mások helyzetébe. És ne azt lásd, hogy neki bezzeg könnyebb, hanem hogy neki is vannak problémái csak más természetűek. Lehet, hogy idővel, kevesebben dudálnának rám mikor a sárgából épp zöldre vált a jelzőlámpa, és kevesebben ripakodnának rá idegenekre a boltban, megtorolva ezzel a vélt kis sérelmeiket, levezetve a frusztrációjukat olyan embereken akik aztán abszolút nem tehetnek róla, hogy a másiknak szar napja van és lebaszta a főnöke. Én szeretnék egy olyan világban élni, ahol ha elesek az utcán, valaki felsegít és nevetünk rajta. Szeretnék egy olyan világban élni, ahol a kasszánál ha a másiknak 50 forint híján van meg a fizetendő összeg, nem megvető tekintetek közepette kísérjük szemmel, ahogy zavartan és szégyenkezve visszarakja a túrórudit a polcra, hanem belenyúlunk a pénztárcánkba és mosolyogva kisegítjük 50 Forinttal. Én erre vágyom…

 selfiesex.jpg

Szólj hozzá