Anyukám mindig azt mondta nekem kiskoromban, hogy: Kislányom jegyezd meg, a műveletlenségnél egy rosszabb dolog van, a félműveltség.

Így ha egy társaságban, szóba kerül egy olyan téma, amit csak felszínesen ismerek, és bár véleményem van, de nem ismerem minden aspektusát, inkább hallgatok. Ha megkérdeznek elmondom, hogy nem vagyok olyan jártas ebben a témában, hogy legyen határozott véleményem.

Manapság mindenki harsogja bele a másik arcába a véleményét, amiről szentül meg van győződve, mert emlékszik a gimis törióráról két mondatra, egy fél összeesküvés elméletről szóló áltudományos cikkre, amit neten olvasott és bár nem tudjuk ki a szerzője de biztos, hogy a magát megnevezni nem kívánó hiteles forrás igazat mond, mert hát mi oka lenne hazudni?

Az igazság az, hogy a teljes igazságról, hogy mi folyik a hátunk mögött vagy inkább a fejünk fölött, senki nem tud semmi biztosat. Olyan magasan keverik azokat a kártyákat, hogy abba még a magyar „elit” se lát bele. A magyar „felső-tízezer” olyan szegény a világ többi nagykutyájához képest, mint egy büdös hajléktalan senkiházi. Kit nevezünk gazdagnak? A milliomosokat? Akinek van egy másfél szobás panel lakása Kelenföldön, és egy 8 éves Fiat puntója, már az is milliomos. A milliárdosokat? Ha van egymilliárdod már gazdag vagy? Váltsd át euróba vagy dollárba. Ugye hogy nem is olyan sok az?

Hogy melyik törvény, milyen célt szolgál valójában? Jó ha 10 ember tudja (ebből 4 ügyvéd 1 cégjogász és 1 bankjogász) , aki ott volt mikor kiötlötték, hogy egy bizonyos pénzügyi tranzakciót, hogyan lehetne legálissá tenni egy kiskaupval, és kerítenek hozzá nekünk egy szép kis mesét, hogy miért is van szükség erre az új módosításra.

Gondosan előkészítik a terepet, előtte pár héttel már elkezdesz látni a híradóban olyan híreket, amikből évente 150 történik, soha nem említették, most mégis hírértéke van, és négy-öt ilyen esetet elővesznek egy hírblokkban, hogy hassnak az embereke érzelmeire.

Mert mindig ez a cél. Felháborodást, megrökönyödést kelteni. Az érzelmeket könnyű manipulálni, racionális észérvekkel nehezebb hatni. Az egyik kedvenc idézetem is erről szól, hogy nézzük csak a valóvilágot meg az édes életet, és legyen a legnagyobb problémánk, hogy arról pletykálkodunk, hogy a Berki Krisztián milyen bérelt luxusautóval gizdázik, és hogy a Hódi Pamela eggyel nagyobb implantátumot rakatott be, és Győzike szórja a milliókat miközben én csak 90 ezret keresek és annak miért van annyi pénze mikor egy bunkó tahó 8 általánossal és nekem miért nincs?

„Szerencsére ritkán bukkannak fel olyan különcök, mint amilyen ő volt. Tudjuk, hogyan kell őket korán, csírájukban elfojtani. Szög és gerenda nélkül nem lehet házat építeni. Ha nem akarjuk, hogy a ház felépüljön: el kell dugni a szöget és a gerendát. Ha meg akarjuk akadályozni a politikai elégedetlenséget: nem kell megmutatni az embereknek a kérdés két oldalát, nehogy ez nyugtalanítsa őket. Csak az egyiket kell megmutatni; de lehetőleg egyiket sem. Felejtessük el vele, hogy van olyasmi is, mint háború. Egy tehetetlen, nehézfejű, adónyúzó kormány még mindig inkább elviselhető, mint az, hogy az embereknek ez gondot okozzon. Béke, Montag. Adjunk az embereknek “ki mit tud” vetélkedőket, amelyeket az nyer meg, aki a legtöbb slágerszövegre emlékszik, vagy az államok fővárosainak nevére, esetleg arra: mennyi búza termett tavaly Iowában. Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal; verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat. Akkor majd gondolkodó lénynek álmodják magukat, azt hiszik, messzire jutnak a tudományukkal, holott meg se tudnak vele moccanni. De boldogok lesznek, hiszen az ilyen “tények” sohasem változnak. Ne adjunk a kezükbe olyan veszedelmes játékszert, mint a filozófia meg a társadalomtudomány, melyek segítségével a tényeket esetleg kapcsolatba hozhatnák egymással. Ez az út vezet a búskomorság felé. Bárki, aki szét tud szedni és össze tud rakni egy tv-falat, s erre ma már majdnem mindenki képes, boldogabb annál, aki a világmindenséget méregeti, és egyetlen képletbe akarja sűríteni, aminek az ára az embertelen egyedüllét. Tudom, mert megkíséreltem… a pokolba az egésszel! Inkább szervezzünk klubokat, járjunk társaságba, akrobatákat és bűvészeket nekünk, vakmerő fickókat, léglökéses autót, motorkerékpáros helikoptert, nemiséget és heroint; mindazt, aminek pusztán az automatikus reflexekkel van dolga. Ha a darab szürke, a film unalmas, a komédia lapos: csiklandozz meg, s én elhiszem, hogy a látvány nevettet, és nem csak a reflex. Fütyülök rá, fő a vidámság!”   / Ray Bradbury: Fahrenheit 451/